HONDA ÚJDONSÁGOK A GENFI AUTÓSZALONON: EV-K, HIBRIDEK ÉS SPORTKOCSIK

Tucatnyi újdonsággal készül a – március 8. és 18. között esedékes – Genfi Autószalonra a Honda. Porondra lép többek között a világ legkelendőbb szabadidő-autójaként számon tartott CR-V legújabb generációja, és megtekinthető lesz a jövőbe mutató Sports EV Concept is.

Vadonatúj CR-V
A Genfi Autószalonon ünnepli európai premierjét a Honda CR-V legújabb generációja. A modell ezentúl hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz az öreg kontinensen, nem mellesleg minőségét, megjelenését, belső kialakítását és kifinomultságát illetően is nagyot lépett előre a kifutó nemzedékhez viszonyítva.


Mesterhármas – a Honda elektromos tanulmányautói
A 2017-es frankfurti világpremiert követően Genfben is nagyközönség elé gurul az Urban EV Concept. Ez a koncepció újabb bizonyíték, hogy a Honda hamarosan betör az elektromos autók európai piacára, sorozatgyártású változata a tervek szerint jövőre érkezik a márkakereskedésekbe.

A tavaly októberi Tokiói Motorshow-t követően Genfben is színre lép a Sports EV Concept, ami ámulatba ejtő formavilágával és alacsony súlypontjával a jövő sportkocsiját jeleníti meg.

A trió harmadik tagja nem más, mint a mesterséges intelligenciára épülő, autonóm közlekedésre is képes NeuV. A különlegességet a 2017-es CES-en már megcsodálhatták az amerikai vásárlók, most pedig az európai közönség is szemügyre veheti.

Motorsport-ünneplés Honda módra
Az elektromos járművek mellett két- és négykerekű versenygépeket is bemutat a márka. Jelen lesz például a vadonatúj Civic Type R TCR, amivel a WTCR 2018-as futamain indul a Honda, és számos egyéb aszfaltszaggató is, közöttük olyan ínyencségekkel, mint az NSX GT3 vagy a MotoGP-világbajnok RC213V versenymotor. Mindemellett a World Superbike sorozatban és a Dakar Rallyn induló Hondákat is közszemlére állítják, biztos nem fog unatkozni a nagyérdemű.

Elsőként szerepel nemzetközi autókiállításon a Jazz X-Road
A seregszemle egyik legjobban várt újdonsága kétséget kizáróan a Honda Jazz X-Road. A terepes megjelenésű modell a nemrégiben bemutatott Jazz 1.5 i-VTEC Dynamic szomszédságában fogadja majd az érdeklődőket, tekintélyt parancsoló megjelenését egyebek mellett a fekete, műanyagból készülő kerékjáratiív-borításoknak és küszöbszoknyáknak, az ezüstre fényezett első-hátsó koptatóknak, valamint a 16 colos, könnyűfém felniknek köszönheti. A különleges kivitel mozgatását 1,3 literes, 103 LE-s, benzines motorra bízták a Honda mérnökei, az erőátvitelről hagyományos kéziváltó vagy extraként rendelhető CVT (Continuously Variable Transmission - folyamatosan változó áttételű automatikus váltó) gondoskodhat.
Honda Ercsi - Autócentrum Szabó
Cím
2451 Ercsi, Rákóczi út 25.
Telefon
+36 (25) 505 605
Nyitva tartás
Új- és használt autó értékesítés
H-P: 08:00-17:00
Sz-V: Zárva
Szerviz
H-P: 08:00-17:00
Sz-V: Zárva
Felhívjuk szíves figyelmüket az Ünnepek alatti nyitva tartásunk változásaira!
Október 13. (Szo.): 08:00-17:00
Október 20. (Szo.): Zárva
Október 22. (H.): Zárva
Október 23. (K.): Zárva

Visszahívást kérek


Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk