A GENFI AUTÓSZALONON HULL LE A LEPEL A VADONATÚJ HONDA CR-V-RŐL

A 2018-as Genfi Autószalonon rántják le a leplet a vadonatúj Honda CR-V európai változatáról a Honda munkatársai. A világ legnagyobb példányszámban eladott szabadidő-autójának* új generációja hétszemélyes** kivitelben is elérhető lesz a hazai piacon is, nem mellesleg minőségét, megjelenését, belső kialakítását és kifinomultságát illetően is nagyot lépett előre a korábbi nemzedékhez viszonyítva.

Ráadásul minden eddiginél kifinomultabb felfüggesztés került az autó alá, így a vezetési élmény, a menetkomfort és a terepképességek terén is a legmagasabb színvonalat képviseli a modell.

Forradalmi külső dizájn és prémium minőségű belsőtér
A vadonatúj CR-V friss, szofisztikált megjelenéssel nyűgözi le környezetét, vonzerejét nemcsak a szélesebb, feltűnőbb kerékjáratok és az élesebb – motorháztetőn és sarkokon kialakított – kontúrok fokozzák, hanem a Honda új arculatához igazodó orr-rész is.


A vékonyabb A-oszlopok és a mélyen barázdált első-hátsó lökhárítók még látványosabbá teszik az összhatást, a padlólemez alsó felére rögzített borítás pedig szabályozza a levegőáramlást, egyszersmind megóvja az autót a külső behatásoktól. Szintén újdonság a Honda által fejlesztett, aktív hűtőrácsrendszer (Honda Active Shutter Grille), ami jócskán növeli az erőforrás, ezáltal a modell hatásfokát.

Az új belső dizájnt vízszintes rétegek határozzák meg, ezáltal szélesebbnek, tágasabbnak érződik a páratlan erőt sugározó modell. A műszerfalról két darab 7”-os digitális kijelző tekint vissza a vezetőre, ehhez társulnak a logikusan elrendezett kezelőszervek, közöttük a légkondicionáló leegyszerűsített kezelőpanelje, amelyet a központi érintőképernyő alatt helyzetek el a Honda mérnökei.

Kategóriaelső használati érték és új, hétüléses kivitel
A vadonatúj CR-V méretesebb, mint a kifutó generáció, és a hosszabb tengelytávnak, illetve a szélesebb kialakításnak köszönhetően nagyobb helykínálattal is kecsegtet. A kategóriaelső helykihasználásból fakadóan minden utas kényelmesebben utazhat, és a szélesebb, mélyebb csomagtartó is több poggyászt nyel el. Méretnövekedésének és új, két helyzetben rögzíthető, sík padlójának köszönhetően ezentúl még nagyobb tárgyak szállíthatók a CR-V-ben, és az ötödik ajtó nyitásával-zárásával sem kell bíbelődnie a tulajdonosnak, hiszen motoros mozgatású (Hands-Free Action Power Tailgate).

Az elmés, innovatív megoldások jelentősen megkönnyítik a CR-V mindennapos használatát. A csomagtérajtó nyitási magassága például programozható, így az alacsonyabb garázsok plafonjának sem ütközik neki, a középkonzolon kialakított tárolórekesz pedig háromféle módon is használható. További újítás, hogy a 60/40 arányban osztott hátsó üléstámla egyetlen mozdulattal síkba dönthető, tehát könnyebbé vált a csomagok bepakolása.

A modell történetében először hétszemélyes utastérrel is kapható lesz a Honda CR-V. Itt szintén tetten érhető a Honda szakembereinek innovatív gondolkodása, hiszen a harmadik sor is kivételesen nagy lábtérrel és magasra helyezett ülőlapokkal kényezteti az utasokat, s mivel a háttámla akár 101 fokos szögbe is állítható, a hosszú utak is komfortosan telhetnek. A harmadik sor megközelíthetőség szempontjából is kategóriájának legjobbja, tudniillik széles nyíláson át szállhatnak be az itt utazók, és nem is kell magasra lépniük ahhoz, hogy bejussanak.

Az új motorok lenyűgöző hatékonyságot és vezetési élményt garantálnak
Az új CR-V az első európai Honda szabadidő-autó, amihez hibrid hajtásláncot kínál a márka. Ez a modellváltozat a Honda által fejlesztett Intelligent Multi Mode Drive (i-MMD) rendszerre épül, ami egy Atkinson-ciklusú, kétliteres, benzines erőforrást és két villanymotort foglal magában. Az i-MMD nélkülözi a hagyományos váltót, a nyomatékot fix áttételű erőátvitel továbbítja a kerekekre, egyedülállóan kifinomult és egyenletes nyomatékleadással segítve a kényelmes, biztonságos közlekedést.

Az 1,5 literes, benzines VTEC TURBO motort elismerésre méltó csúcsteljesítmény és kategóriaelső üzemanyag-hatékonyság jellemzi, erejét hatfokozatú manuális váltó vagy extraként rendelhető, lineáris karakterisztikát biztosító CVT egység továbbíthatja a kerekekre.

A benzines és a hibrid kivitel alapváltozata egyaránt elsőkerék-hajtású, de mindkettő megrendelhető a Honda legújabb összkerekes hajtásláncával. A Real Time AWD névre keresztelt, intelligens vezérlőegységgel (Intelligent Control System™) irányított rendszer valódi, komoly terepképességekkel ruházza fel a CR-V-t, különösképpen, hogy a szabad hasmagasság 38 mm-rel megnövekedett; a benzines, összkerekes CR-V szabad hasmagassága 208 mm.

Az új Honda CR-V első, 1.5 VTEC TURBO motorral felszerelt példányai 2018 őszén érkeznek a kereskedésekbe, míg a hibrid 2019 elejére várható.
Honda Ercsi - Autócentrum Szabó
Cím
2451 Ercsi, Rákóczi út 25.
Telefon
+36 (25) 505 605
Nyitva tartás
Új- és használt autó értékesítés
H-P: 08:00-17:00
Sz-V: Zárva
Szerviz
H-P: 08:00-17:00
Sz-V: Zárva
Felhívjuk szíves figyelmüket az Ünnepek alatti nyitva tartásunk változásaira!
Október 13. (Szo.): 08:00-17:00
Október 20. (Szo.): Zárva
Október 22. (H.): Zárva
Október 23. (K.): Zárva

Visszahívást kérek


Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk